A teremtés célja, hogy a teremtménynek öröme legyen az összes élvezetből, amelyet a Teremtő adni akar neki. De milyen élvezetről beszélünk? A Teremtő nem adhat kevesebbet a teremtett lénynek, mint az Ő saját szintje, egyébként ez nem tekinthető adakozásnak és szeretetnek. A Teremtő viszonyát a teremtményhez a “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” törvénye határozza meg. Ő megkéri tőled, de meg tudod kérdezni, ha te is megteszed ezt Vele, vagy nem? Ha igen, akkor kell lennie egy ilyen törvénynek a természetben.

És ez a törvény létezik! Ez a “Keter” viszonya “Malchut” –hoz, a teremtményhez, “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. És a “Malchut” a “Visszavert Fény”- ben el kell hogy jusson, hogy “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Ez jelenti a kölcsönös adakozást, a kölcsönös szeretetet. Minden nagyon egyszerű.

A Teremtő tökéletes, Ő csak a szeretet és adakozás, és direkt módon viszonyul a teremtett lényhez. Tehát az Ő hozzáállását nevezzük “Egyenes Fény (Or Jásár) állomásá”-nak.

De a teremtett lény nem képes visszatérni a Teremtőhöz ugyanazon az egyenes úton, megszerezni az azonos formát, mert az “Egyenes Fény négy állomása”-ban csak kap a Teremtőtől. És hogy ugyanazt a viszonyt végre tudja hajtani önmagától indulva a Teremtő felé, a teremtménynek át kell haladnia az összes útvonalon, egészen a végső korrekcióig.

Mert a viszonyról beszélünk. A probléma nem az, hogy élvezetet kapjon a Teremtőtől, hanem hogy érezze,hogyan tud hálát adni Neki. Nem az élvezet megkapása volt a probléma, a “Malchut de Ejn Szof”- ban ezt megkapta, de ez történt az “Első megszorítás” –nál (Cimcum Alef). A Teremtő egy olyan szikrát adott neki az “Egyenes Fény állomásá” -ban, hogy érezze az adakozás viszonzásának kötelességét. Azt, hogy Ő nem akar csak kapni, elfogadni.

Ezért kilép az első állomásból a második állomásba, egyébként véget érne az első állomás. A probléma nem az, hogy kapjon a Teremtőtől, hanem érezze azt, hogy viszonoznia kell az ajándékot, de nincs mit adnia! Mit adhat vissza? Visszaadhatja a Fényt, amit kapott Tőle? Ez lehetetlen, mert a Teremtő jelenik meg előtted tebenned.
Ő kimutatja jó viszonyát feléd, amely mint élvezet tárul fel és kitölti a vágyad. De mit értékelsz te belőle? Az Ő viszonya feléd, a szeretete vagy az élvezet, függetlenül a Teremtőtől? Mondjuk, hozok neked valamit, amit nagyon szeretsz és elutasítod. Te elutasítod magát az ételt azért, mert én szeretetből adom neked és te nem vagy készen arra, hogy elfogadd?

Ha egy pincér az étteremben hozná az ételt, akkor ezt elfogadod habozás nélkül és élvezed az ízét. De tőlem nem akarod elfogadni, mert nem vagy képes visszaadni a viszonyomat, a szeretetemet. Te megszorítást végzel a szeretetre, nem tudod elviselni, mert kölcsönösséget igényel.

Egy számítást kell végezned a szeretetre vonatkozóan, mert valóban az okozta a szégyent. Magától az ételtől nem szégyelled magad, mert azt gondolod, hogy a Teremtő megteremtett téged, akkor Ő kell hogy megetessen és kitöltsön téged. Ez nyilvánvaló. De nincs válaszod a szeretetére! Ezért, “Cimcum Alef ” fölött elkezded megvizsgálni, hogyan kell kezelni ezt a szeretetet, mi a szeretet, hogyan tárul fel, honnan jelenik meg, mi a kapcsolat a Bina és az élvezet között, mi a szerepe NaRaNHaJ Fényének, amely kitölti az edényeket?

A “Nikudim világában” egy olyan állapothoz értél, ahol úgy tűnik, hogy képes vagy elfogadni az adakozást, te összetörsz, és mindez a törés csak a szeretetért történt, mert nem tudtad figyelembe venni a szeretetet. Még mindig nem érted a gyökerét, hogy ő a Teremtőhöz tartozik, a szeretet Tőle érkezik, ez az Ő érzése. Ő ébreszt fel benned valamiféle jeleket, amelyek nem nyilvánvalók számodra.

Nem érted mi ez az érzés, és miért érzel hirtelen szégyent, rossz közérzetet, nem vagy képes elviselni őt. Mert minden szégyen feltárul a szeretet ellen. Ő szeret téged, és nem tudod ezt elviselni, elkezdesz harcolni vele, a lényeg, hogy elpusztítsd azt a kellemetlen érzést, amelyet érzel az Ő irántad való szeretete miatt.

Az “edények törése” lehetővé teszi a szeretet elleni gyűlölet megépítését. Ezért a “Sinai hegy” volt az emberek kialakításának a kezdete. Az egyiptomi száműzetés előkészítése és a sivatagi vándorlás nélkül nem tudtunk volna elkezdeni a munkát. Így mondva van: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből”, ez a kapcsolatot értelme.

2013.05.17, a “Tíz Szfira tanulmányából”

BS

Filed under: más | Add Comment/Ask Question→

A “tízesség” a gyakorlatban (tíz barát kapcsolata), amelyben három állapot lehetséges: egyszer én vagyok az alsó, máskor én vagyok a felső, az adakozó és a harmadik állapot, hogy mindenki egyenlő. Az egyenlőség az első két állapot eredménye, ez a “középső vonal”.

Az egyenlőséget nem vagyunk képesek elviselni és lemérni.Ez a képesség egyáltalán nem található bennünk. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelent fent vagy lent, de az egyenlőtlenség hol kezdődik, nos-itt elveszítjük az érzést. Még egy rakéta sem képes irányítani önmagát egyenesen a cél felé, állandóan éreznie kell a letérést. És úgyanígy van mindenben, nekünk is éreznünk kell a letérést.

Tehát az egyenlőség fentről adott, mint egy “középső vonal” és a Teremtő felfedezésével együtt érkezik. Az “edény” és a “Fény”, a “középső vonal” és a Teremtő, együtt érkeznek, mint egy jele annak, hogy már elegendő erőfeszítést tettünk és megszereztünk elég pontos különböző mértékeket, amelyek lehetövé teszik hogy megérezzük a “középső vonalat” és a Teremtőt egy bizonyos mértékig. Például, te mértél 10 kilónyi “edényt” és 10 kilónyi “Fényt” és lemodták neked, hogy a 10 kilóban van 10 grammnyi letérés.

A következő alkalommal megszerzed a “középső vonalat” úgyanabban a 10 kilóban, és akkor 100 kiló-nak értékeled, a pontosság már nem lesz 10 gramm, hanem egy gramm. Így állandóan jobban és jobban értékeled az összeragadást a Teremtővel és ezáltal egyre nagyobbá válik az “edény”-ed. A pontosság egyre nagyobbá válik, szóval a “középső vonal” egyre vékonyabbá válik, és ezért az intenzitása válik erősebbé.

2013.05.15, “A tíz Szfira tanulmánya”

BS

Filed under: más | Add Comment/Ask Question→

Rábásh cikkéből, “Jenika és az Ibur dolga” (a szoptatás és a megtermékenyülés): “Írva van: Szolgáljátok az Úrat boldogan. Azaz, a boldogság abból fakad, amikor a Teremtőt szolgálja. De ha boldogság nélkül szolgálja Őt, akkor ez ezért mert hiányzik belőle a hit, a Király nagysága és a fontossága, mert máskülönben boldog és felemelkedett a hangulatba kellene lennie, minden előkészület nélkül. Nem kell lássa, hogy a boldogsága a munkából származik, hanem látnia kell hogyan készüljön fel, hogy tudja azt, hogy kit is szolgál, mi a fontossága, és a boldogság az eredménye. Vagyis azt kell mondja, hogyha nincs boldogság a munkában, annak az a jele, hogy nem érti a Teremtő jelentőségét, akkor ki kell javítsa magát a hitéről.

Ez azt jelenti, hogy nem azért kell dolgozzon hogy boldog legyen az Úr munkájában, hanem erőfeszítéseket kell befektetnie, hogyan érje el a Teremtő fontoságát és nagyságát. Mindent amit csinál, tanul, a parancsolatokkal foglalkozik, jutalmat akar az erőfeszítésért, el akarja nyerni a Teremtő nagyságát és fontosságát. És amilyem mértékben megkapja a Teremtő fontosságát, akárhogy a természet vonza hogy lenullázza magát a Teremtő előtt és meglesz neki a vágya és a kedve hogy szolgálja Őt”.

Vannak emberek, akik nem éreznek semmilyen kapcsolatot a spiritualitáshoz és csak élik az életetüket a földön. Vannak, akik “felgyúlnak” a spiritualitásra és nem tudják elhagyni. És vannak, akik vonzódnak mindkét az oldalhoz, de döntetlenek a kettő között.

Ez a világítás mértékén múlik, ahogy megvilágítja az embert. Lehet a Fény olyan gyenge hogy megadja az embernek a fizikai életerőt, ő fut az élvezetek után, de nem irányítja magát a Teremtő felé, hanem csak amit lát maga előtt.

Ha a Fény egy kicsit erősebben világít, így az ember elkezdi megérteni, hogy mindennek ami létezik van egy belső gyökere, és minden jön egy adott célal, valamilyen oknál fogva. Így halad az ember, és az úton felébred benne a kérdés, néha többet néha kevesebbet, hogy: “Mi az élet értelme?”.

Végül, a Fény elhozza egy olyan helyre, ahol megtudja valósítani vágyát a spiritualitásra. De még ott is, a Fény néha húzza egy irányba, máskor más irányba, és mivel a helyzetek változnak, felfedezi hogy nincs kapcsolata a forrással, a sorsával, az élet forrásával, az erővel amely vezeti őt. Amennyivel erősebben érzi magát hogy függ valamilyen felső erőtől, annál inkább megakarja ismerni, érteni, közeledni akar hozzá.

Itt az ember olyan helyzetekbe ütközik, amelyekben meg kell változtatnia a hozzáállását. Egyrészt, ezek a helyzetek lehetnek nagyon kellemesek és kellemetlenek, és másrészt meg kell értenie hogy ugyanazon a Fénytől jönnek, amely megmutatja neki egyszer nappal, egyszer éjszaka, néha a Fényt, néha sötétséget.

A Fény akarata, hogy a személy viszonyuljon a felső állapotokhoz, vagyis, nem fontos számára hogy mennyire jól vagy mennyire rosszul érzi magát, hanem az számít hogy jobban megismerje a gyökerét, ahonnan érkezett. Ez azt jelenti, hogy a személy dolgozik a Teremtő a nagyságán. Nem számít mit kap a Teremtőtől, ő felhasznál mindent az előrehaladása érdekében.

És akkor, ő elégedettség kap mindenben ami a Teremtőtől jön, nem azért hogy előrehaladjon, hanem azért, mert ezáltal elégedettséget adhat Neki. Ez a személy még jobban egyesül a Teremtő cselekedeteivel, és érzi a nagyságát. Ő kevésbé függ az állapotokon és az érzelmeken amelyek a Teremtőtől érkeznek, és jobban megérti hogy kitől kap meg mindent.

2013.05.17, Felkészülés a reggeli leckéhez

BS

Filed under: más | Add Comment/Ask Question→

Kérdés:

Hova kell irányítani a szándékot az imádságban (a MAN) a “tizes” csoportban?

Válasz:

Az imádság (MAN) az állapottól függ, amelyben vagytok. Lehet, hogy te kérsz tőlük, és ők kérnek tőled, és kérhettek együtt. Kölcsönös módon működtök. Vagy máris összekapcsolódtok és mind a tízen közösen kérítek a Felsőtől.

Azt mondjátok: “A köztünk levő kapcsolatban található a Teremtő”. Ez a kapcsolat köztünk az anyaméh, ez a “Zat de Bina”, a mi Felsőnk. Nincs más fölötte, csak a csoport, amelyben összekapcsolódunk. De most még nem vagyunk összekapcsolódva, ezért ehhez a jövőbeli formához fordulunk, amely összekapcsolódott és korrigált, és ez a következő felső szintünk. Mi pontosan ehhez fordulunk és a Teremtőhöz, amely benne van elrejtve.

Azaz, az imádságom (MAN) irányulhat feléjük, vagy mindanyian együtt megyünk a jövőbeli felső formánk felé.

2013.05.15, “A tíz Szfira tanulmánya”

BS

Filed under: 10 es gyakorlat, Bevezetés a tíz szfira tanulmányába, ima | Add Comment/Ask Question→

Mindent elfogtok érni a “tízesség” -ben, amely egy csoport tíz tagjából áll, ahol működik a kapcsolat közöttünk (ez egy gyakorlat, amelyet már jelenleg végzünk), és nem csak a Zohár tanulása vagy a “Tíz Szfira tanulmánya”-n keresztül. Nem tudhatjuk, hogy milyen formában fog felfedeződni, de fel fog tárulni.

Kérdés:

Hogyan kell tartanunk magunkat a “tízes” csoportban?

Válasz:

Néha le kell ellenőriznem magam a “tíz” szerint. Néha úgy kell látnom magam, hogy a “tíz” fölött vagyok, adakozzak a többieknek, látnom kell magam alacsonyabban is mint ők, és így ők befolyásolnak engem. Néha úgy érezzük magunkat, mint egy erőtérben, egymásba integrálódva egyenlőnek, és mindegyikünk olyan, mint a “tíz” összességében.

Amikor mindenkinek megvan az ereje megkapja a tízes erejét, és akkor 10 ×10, azaz 100 –á válik. A százban ismét befoglalva a tízesség, így ezerré válik, és így tovább. Végül is mi kitöltjük ezt a teret egy olyan kölcsönös integrációval, hogy az valóban egy erőtérré válik, és ezen belül kezdjük el felfedezni a Teremtőt. Képzeld el magadnak, hogy mi elhozzuk nekik a hiányosságot, mint a “Zat de Bina”. Én benne vagyok, mint az anya méhében és kényszerítem őket hogy elhozzák nekem a Reformáló Fényt, azért hogy erősebben csatlakozhassak hozzájuk, hogy adakozhassak és segíthessem őket.

Kölcsönös viszonyt tudunk felfedezni a tízességben, amikor mindannyian teljes egésszé kapcsolódunk össze. Miután adakoztam nekik és kaptam tőlük, együtt velük egy olyan egységet érünk el, ahol érezzük, hogy minden partneség, és ebben a partnerségben – az egységben fel akarjuk fedezni a Teremtőt. Abban a pillanatban, amikor a “tízes” csoport eléri a “minian”-t (tíz személy egysége), akkor feltárul benne a Teremtő.

Mondva van: “Jöttem és nem volt senki”, ami azt jelenti, hogy nem volt olyan teljesség, amelyben a Teremtő feltárult volna. Ezért mondja a Teremtő: “Jöttem, és nem volt ember”. Az “Ember” az a kép, amelybe beleöltözik a Teremtő.

2013.05.15, “A tíz Szfira tanulmánya”

BS

Filed under: 10 es gyakorlat, adakozás, Bevezetés a tíz szfira tanulmányába | Add Comment/Ask Question→

Kérdés:

Miért írja a Zohár, hogy az egyik rózsa tövissel kifinomultabb, mint az összes többi rózsa tövis nélkül?

Válasz:

Vannak lelkek, akik nem érzik a szükségét, hogy a cél felé haladjanak, ezek egyszerű rózsák. És vannak lelkek, akik a teremtés célja felé haladnak, azaz, meg akarják változtatni a szándékot a “megszerzés érdekében”, a szándékra az “adakozás érdekében”. Ehhez szükség van a tövisre, mint a rózsa, azaz szenvednek a jelenlegi állapotban. Úgy döntenek, hogy az önző állapot gonosz és az adakozás és a szeretet állapota jó.

Ezt a motivációt az előrehaladásra vagy elfogadják vagy a természet által fejlődnek, amely mint a fejlődés gőzhengere, amely hátulról hajtja az egész emberiséget előre és kötelezi a fejlődésre. Vagy egy olyan környezetet hoznunk létre, amely megmutatja nekünk, hogy az állapot a “megszerzés érdekében” rossz és mennyivel jobb számunkra “adakozás érdekében” levő állapot.

Ezek az erők kényszerítik a személyt hogy átváltoztatja a természetét. Enélkül nem lesz változás. Így a tövis nélkül sem lehet változás, de az a kérdés, hogy ki építi meg a töviseket? Vagy a Teremtő, a természet fejlődésének a terve szerint, az úgynevezett “beito” (az ő idejében), vagy az ember aki felakarja gyorsítani a fejlődését és előrehaladását, lerövidítve az időt, és így létrehozza a környezetet, amely megmutatja neki hogy mennyire retardált a fejlődésében a környezetéhez képest. Majd a féltékenység eredményeként elkezd szaladni a többiek után.

Ez is “tüske”, de más fajta, ez hatékonyabb és irányítottabb. Van benne egy bizonyos édesség, mert a személy megkapja a támogatást a környezettől. A fejlődés a tüskék hatása alatt jó és gyors, a környezet a készítette.

Akinek nincsen ilyen környezete, annak nincsen tűskéi, amelyek segítsenek a fejlődésére. Az ember evolúciója csak a környezet által lehetséges, azzal a feltétellel, hogy maga is részt vesz a fejlődésben, mivel elkezdi megérteni a Teremtő tervét, a teremtés a tervét. Ez amit el kell érnünk, mert Izrael az úgynevezett “Li – Ros” (fejjel rendelkezem), hogy meg kell értenem az egész rendszert, tervet, hogy hasonlóvá válhassak a Teremtőhöz.

A különbség az első és a harmadik állapot között az, hogy megépítjük a tudatosságot. A Teremtő azt akarja, hogy mi megértsük az Ő cselekedeteit, ahogy írva van:” A cselekedeteid által ismerlek meg Téged”.

Ennélfogva mi nem fejlődhetünk azon tüskék által, amely a természetes gőzhenger prése által történik, hanem csak ha mi magunk már megtervezzük azt a környezetet, amely megcsíp minket minden egyes alkalommal, de ezáltal már saját magunkat fejlesztjük, de a környezeten keresztül. Ezt nevezzük a felgyorsított idő, amikor “Én ébresztem fel a hajnalt”.

2013.05.03, Rábásh cikkéből, “Mi a rózsa a tüskék között, a munkában”

BS

Filed under: adakozás, Zohár | Add Comment/Ask Question→

Kérdés:

Hogyan lehet leküzdeni a lustaságot, hogy függetlenül haladjak és ne várjam hogy a “tüskék” hátulról toljanak az előrehaladás felé?

Válasz:

Minden csak a környezettől függ. A személynek meg kell értenie, hogy a valódi erő az előrehaladás célja felé, csak a csoporton belül, nem pedig az egyéntől, nem a tanulástól, nem a tanártól, nem a Teremtőtől. Az előrehaladás csak abban lehetséges, ha a személy feszültséget teremt a barátok kapcsolata között. És ez a feszültség jelzi, hogy a lélek készen van elfogadni a korrekciót.

Mi felfedezzük köztünk, hogy mennyire szeretnénk összekapcsolódni, de az összes vágyaink önzőek, személyes hasznok. Ez tárul fel a mi egónkban. És akkor kérjük, hogy a mi kapcsolatunk ne legyen az egó irányában, nem, hogy jó legyen nekünk, hanem valóban a kölcsönös adakozás edényét hozzuk létre, ahol mindenki kilép saját magából, és nem számol  azzal, hogy valamilyen személyes hasznot kapjon vagy kapna a kapcsolattól.

Ez a kérelem, amikor én magamon kívül vagyok, irigylek másokat, hogy mennyire sikeresek, és én nem. Ez a kérés értelem feletti kérés. Ilyen módon valósul meg a haladás: Kezdetben, köszönhetően az irigységnek, majd a környezettől megkapom a vágyat, hogy az “adakozás érdekében” legyen, azaz rajtam kívül. Ez nem jellemző és nem alkalmas az egómnak, de én azt akarom, mert nem akarok lemaradni a többiektől, hogy kevesebb legyek mint ők.

Majd közölik velem, hogy a Teremtőhöz kell forduljak. A Teremtő, akihez én egyedül fordulok az eltérő attól Teremtőtől, amelyhez a csoport irányít engem. Ez egy más Teremtő, egy teljesen más forma, más kép, mint amit én elképzelek a magam számára.

Amikor magamban elképzelem a Teremtőt, ez valami, ami az enyém és az én személyes aggodalmam. De amikor a Teremtőhöz fordul az egész csoport, ez már mindenki Teremtője, az egész csoporté. Ez egy teljesen más jellegű, más forma. Tehát a kérésem olyan kell legyen, hogy hasonló legyek, mint ők, és adakozzak mint ők. És ez a Teremtőhöz irányít, amely befolyásolja az egész csoportot és a világot.

Ennélfogva, a teremtett lény, azaz én, amely a Teremtőhöz fordul, az nem ugyanaz az egoista aki kér a maga számára, hanem többiekért. Az “Énen” teljesen más lesz, és a Teremtő formája is más, ez egy teljesen különböző kérelem, teljesen új. Tehát a személy elkezd közeledni egy más fogalomhoz és elkezdi felépíteni a spiritualitását.

2013.05.03, Rábásh cikkéből, “Mi a rózsa a tüskék között, a munkában”

BS

Filed under: irígység, Rabash, spiritualitás | Add Comment/Ask Question→

Kérdés:

Mit jelent az, hogy egy személynek  csak a “fél shekel”-t  kell megszereznie a munkájában és a másik felét hozzáteszi a Teremtő?

Válasz:

Az én “fél shekel”-em azt jelenti, hogy egy “edényt” kell nyújtanom, hiányosságot, míg a beteljesülés az felülről érkezik. És a hiányom arra kell szolgáljon, hogy megkaphassam az adakozás erejét. Ha a hiányom igazi, akkor én is megkapom a másik felét.

De általában, mi úgy készítjük fel a megszerzési “edény”-ünket, hogy kiabálunk: “Adjál nekünk, adjál”. És akkor azt mondják: “Isten nem ad nekünk semmit! Azt hisszük, hogy Ő nem rendes és ez a módszer nem működik”.

Nem vagyunk tudatában annak, hogy az “edény” nem arra szolgál, amit a Teremtő ad. Ő amit ad csak az “adakozás edénye”, a Reformáló Fény az egyetlen dolog, amit kérhetünk. Ha valóban ezt kérjük, akkor kapunk.

Kérdés:

Mi az az illat, amit a rózsa áraszt?

Válasz:

Az illat azt jelenti, hogy a “Visszavert Fény”, amely felemelkedik a Teremtő felé és adni akar a Teremtőnek, ez jelképezi, hogy a teremtett lény mekkora mértékben sóvárog arra, hogy ő is egy kölcsönösségben legyen Vele és adakozóvá váljon. És ezzel a “Visszavert Fény” –el és az illattal a Teremtő képes megadni nekünk a “Közvetlen Fényt”, a “Hochma Fényt”, amely beleöltözik a “Visszavert Fény” –be.

2013.05.03, Rábásh cikkéből, “Mi a rózsa a tüskék között, a munkában”

BS

Filed under: adakozás, edény, Fény | Add Comment/Ask Question→

Kérdés:

Miért küld nekem a Teremtő “tüske” gondolatokat?

Válasz:

Rábásh cikkéből, “Mi a rózsa a tüskék között, a munkában”:

A Zohár titkaiban írva van: “Mint egy rózsa a tüskék között, ugyanolyan a feleségem a lányok között. A Teremtő Izraelt olyanná akarta tenni, mint a Felső Shoshana (Felső Rózsa), amely a Malchut. És a rózsa, amely illatot áraszt és az finomabb, mint az összes többi rózsa a világban, az az amely a tüskék között növekszik”.

Rózsa vagy liliom csak akkor képes fejlődni és virágozni, ha a tüskék közt nő. Tüskék nélkül nem tudunk növekedni. A “tüskék” ezek ugyanazok az erők, amelyek segítenek előrehaladni. Ellenkező esetben, békésen aludnánk a megszerzési vágyunkban, és soha sem akarnánk fölé emelkedni.

A tüskék, azok a mozgás erők, amelyek nyomnak és segítenek minket előrelépni, míg mi magunk nyugalomra vágyunk, a beteljesülésre és a jó érzésre. Ők megjelennek a választás hiányában, mert az ember lenézi a lehetőségét az előrehaladásra a saját erőfeszítései által és minden alkalommal próbál pihenni, így indokolni akarja magát, hogy elég amit csinál és minden rendben van.

Ebben az esetben a makacssága és lustasága lassan felhalmozódik, amíg valamilyen “tüske” meg nem szúrja. Majd elkezd kiabálni, sírni és így halad előre. Mindenki a tapasztalata által egyetért és azt tudja mondani, hogy ez pontosan így történik, néha többet, néha kevesebbet.

Így tanítják meg a személyt, hogy saját magától találja meg a fejlődés erőit és ne várja amíg a tövisek megszúrják. Bár a tüskék továbbra is megjelennek, mert lehetetlen nélkülözni őket teljesen.

2013.05.03, Rábásh cikkéből, “Mi a rózsa a tüskék között, a munkában”

BS

Filed under: Rabash, Zohár | Add Comment/Ask Question→

Kérdés:

Miért  a “Bevezető a Zohár könyvébe” olvasása hatékonyabb a kapcsolat eléréséhez, mint más szövegek olvasása?

Válasz: 

A “Bevezető Zohár könyvébe” olvasása megkívánja a felkészülést. A személynek egy kicsit kétségbe kell esnie a munkájától. Mindenesetre a személynek valahogy el kell képzelnie a “világ” rendszerét fentről lefelé, legalábbis egy nagyon egyszerű sematikus módon: “Fények” áramlása, a “Fény” és “edény” közötti viszony, “Cimcum”,” Szürő “, “Visszatérő Fény”, “NáRáNHáJ”, “KHB” (Keter, Hochma, Bina), “Zon”.

A legfontosabb dolog, hogy meg legyen a személynek a vágya a példák sokaságából és leírásokból, hogy értse meg, neki egyszerűen bele kell hatoljon a Zohárba, ez az egész. Mint amikor belépsz egy új országba, és erőfeszítést teszel, hogy megtanuld a nyelvet, megismerd az embereket, a viselkedésüket, a hely sajátos jellegét, és többit. Te felszívod mindezt az érzékeid által.

Így kötelez minket a  Zohár , azzal, hogy eltöröl bennünk valamilyen belső határt, hogy képesek legyünk behatolni a Zohár belsejébe, ennyi az egész. Ezért hoz példákat, mint például az “áldás kupája”, vagy pl:  hogy “öt ujj kell legyen”? A  példák nélkül, nem haladnánk előre, az által ha csak csak lefestené a “Szfirákat” és “Parcufokat”?

A lényeg az, hogy sok hasonló benyomással, ő létrehoz egy általános benyomást, mintha behatolnál az egész testeddel. Te elkezded megkapni a Zohárt, de nem úgy, mint egy szöveget, amely előtted áll, hanem úgy ahogy egy teljes világ, amely beborít minden oldalról. A Zohár így működik. Ebben a formában képzeld el érezni.

2013.05.01, “Bevezető a Zohár könyvébe”

BS

Filed under: Zohár | Add Comment/Ask Question→